Alapító - kreatívigazgató

L�rinc R�bert
LŐRINCZ RÓBERT

15 éven keresztül dolgoztam kreatívigazgatóként az egyik legnagyobb nemzetközi reklámügynökségen. Ez idő alatt 32 hazai és nemzetközi kreatív, illetve reklámhatékonysági díjat gyűjtöttem be és olyan márkák kommunikációját készítettem és irányítottam, mint a Pannon, Nestlé, Opel, Microsoft, Piszke Papír, Durex, Allianz. Vallom, hogy a kreativitás nem méret, hanem elhivatottság függő.


Alapító - art direktor

L�rinc R�bert
Muhari Rita

Nemzetközi ügynökségnél szerzett tapasztalataimat már 10 éve saját cégemben, art direktorként kamatoztattam, mielőtt megalakítottuk volna a Lobotomy-t. Értem és átérzem a vállalkozások összes problémáját, amelyekre így igazi, kreatív megoldásokat tudok ajánlani. Kreativitás, számomra ez a fogalom nem áll meg a reklámnál, kitölti az életem szinte teljes egészét.


Lobotomy

Méretében kicsi, de tapasztalatban, felhalmozott tudásban nagy reklám-, illetve kreatívügynökség. Mindazt a szolgáltatást nyújtjuk, amit egy nemzetközi ügynökség nyújthat, csak megfizethető, hazai árakon és sokkal rugalmasabban. Nem egy nagy szervezetet és annak minden költségét kell fizetnie, a számlán csak annyi szerepel, amennyi az elvégzett munka ára. Kis, rugalmas csapattal dolgozunk, mindig az adott megbízáshoz leginkább passzoló, felkészült munkatársakkal.

Cégünk nem csak és kizárólag a reklámok területén segíthet önnek, hanem minden olyan területen, amely kreativitást igényel. Legyen az termékfejlesztés, képzés, coaching, vagy tanácsadás.

A Lobotomy a megszokottnál sokkal átfogóbb, komplexebb szolgáltatással segítheti az ön vállalkozását munkatársaink tapasztalatával, tudásával és nem utolsó sorban reális áraival. Hiszünk benne, hogy az igényes, hatékony kommunikáció nem csak a nagy multik privilégiuma, hanem minden kis- és középvállalat számára is könnyedén elérhető. Sőt, szükséges!

Szolgáltatásaink

LOBOTOMY REKLÁM

Kreatív ötletek, kreatív megvalósítás. ATL, BTL, online/interaktív megjelenések, reklámok készítése, gerilla és buzz marketing, PR, eseménymarketing, szponzoráció. A problémafeltárástól/igénydefiniálástól, a koncepcióalkotáson keresztül, a megvalósításig. B2B és B2C kampányok.

LOBOTOMY MÁRKAÉPÍTÉS

Márkaépítés, corporate identity kialakítása. Márka-, image-, ismertség-, consumer insight kutatások. CRM – Az ügyfélakvizíciótól az ügyfélmegtartásig, hűségprogramok kialakítása és működtetése.

LOBOTOMY MÉDIA

Médiatervezés, -vásárlás, kreatív médiahasználat és fejlesztés.

LOBOTOMY OKTATÁS, COACHING

Trainingek, előadások megszervezése, lebonyolítása, egyénre szabott tanácsadás, képzés, fejlesztés. Munkafolyamatok elemzése, hatékonyságnövelése a marketingkommunikáció számos területén.

LOBOTOMY TANÁCSADÁS

Marketingkommunikációs stratégiai és kreatív tanácsadás.

LOBOTOMY DESIGN

Termék- és szolgáltatásfejlesztés, design, tanácsadás, új koncepciók kialakítása, fogyasztói igények feltárása.

LOBOTOMY SOCIAL MEDIA MENEDZSMENT

Közösségi profilokon történő jelenlét kiépítése és fenntartása. Vírusfilmek készítése és terjesztése.